Akkor is igazam van…
Mindamellett, hogy szinte alig tartózkodik bármelyikünk is stabilan a jelenben és, hogy az emberek legtöbbsége förtelmesen kommunikál és szinte nem rendelkezik semmiféle rálátással a saját problémáira illetve a saját problémái eredetére, nem is beszélve a mások problémáiról és azok eredetéről… és mindamellett, hogy a legtöbb ember folyamatosan bűnökben, hazugságogkan és számításokban él, mindemelett… az ember legnagyobb betegsége mégis az, hogy igaza kell, hogy legyen.
Ebben a katasztrófális tudatállapotban, igaza kell, hogy legyen.
Ha törik, ha szakad. Mindig igaza kell, hogy legyen. Ez alól alig van kivétel.
Itt 8 milliárd embernek van minden nap ki tudja hány alkalommal igaza.
Az ember a saját igazáért de a csoportja igazáért is, képes a saját testi épségét kockára tenni. Képes mások testi épségét kockára tenni. Képes a saját életét kockára tenni, képes mások életét kockára tenni. Képes majdnem mindent kockára tenni.
Mindezt megteszi, csak ne kelljen belátónak lennie. Csak ne kelljen magába néznie, csak ne kelljen a dolgokat mások nézőpontjából is megvizsgálnia. Csak ne kelljen empatikusnak lennie. Csak maradjon mindig önmaga… ahogyan ezt a posztmodern, pszeudo-önismereti guruk elhazudták neki. Csak érvényesítse mindenek előtt a saját érdekeit és akaratát, tekintet nélkül másokra.
Ez az ember legnagyobb betegsége. Hogy minden áron igaza kell, hogy legyen.
Hogy nem megy belátás. Hogy nem megy a korrektség. Hogy nem megy az őszinteség.
Vagy csak kényszer alatt és akkor is nagyon nehezen.
Az igazság az, hogy őszintén, szabadon magunkra nézni, nem egy tevékenység hanem egy képesség és ez a képesség először egy magasabb tudati szinten jelenik meg. És még akkor is fájdalmas.
Viszont amikor valakinek már valóban igaza lehet, akkor igaza is van és ezt az élet megmutatja.