Jó dolog a közösségi pontrendszer?
Senki sem kell, hogy filozófus legyen ahhoz, hogy rálásson azokra a kritériumokra amelyeket a közösségi pontrendszer használni fog, persze amennyiben ezek a kritériumok ésszerűek és nem elnyomó, antiszociális jellegűek és amennyiben ezek a kritériumok valóban és kizárólag a közösség érdekeit szolgálják és teszik ezt az emberi etika, de minimum az emberi közösségi erkölcs mentén.
Az etika
Èn azt gondolom, hogy az embert relatív nehéz a saját üdvösségéhez odarugdalni. Az embernek felismerésekre van szüksége. Itt átfogó és mély felismerésekröl beszélek, önmagával és a környezetével kapcsolatban. Mindezt azért, hogy helyre tudja állítani magában azt a belső etikát de első lépésben minimum azt a belső társadalmi erkölcsöt aminek az ember a birtokában van de amit eltorzít és elborít az emberben lévő rossz.
Azt látjuk, hogy az ember eddig túl gyengének és főleg túl felelőtlennek bizonyult ahhoz, hogy helyreállítsa magában ezt az alapvetően benne lakozó belső erkölcsöt illetve belső etikát.
Ezt a két fogalmat tudatosan szét kell választani. Az erkölcs egy remek dolog, a magas közösségi erkölcs főleg. Az erkölcs tulajdonképpen még egy törzsi maradvány és csak az előszobája annak az etikának ami az emberben igazából lakik.
Viszont nyilvánvalóan ki lehet építeni egy átfogó megfigyelő adatszolgáltató rendszert és fel lehet állítani egy társadalmi kódexet amelynek az alkalmazása pontosan ezeket a – ha nem is egyből etikus – de legalább erkölcsi felismeréseket lesz majd hivatott szimulálni, illetve arra a személyre ráerőltetni akinek a közösségi együttélés problémás és akinek az lesz a felismerése, hogy vagy betartja a közösségi élet erkölcsi szabályait vagy életbe fognak lépni vele szemben azok a konzekvenciák amelyek a közösségi pontrendszer kritériumainak a be nem tartásából adódnak, és amelyek kihatnak majd az egyén komplett életére.
A kritériumok
Ès mivel a kritériumokat nem hozzák nyilvánosságra, így a problémás karaktereknek módjuk lesz rá, hogy kényszerhatás alatt gondolkodjanak majd el azon, hogy milyen a helyes közösségi magatartás.
Èn úgy gondolom, hogy a lehető legutolsó módszer kellene, hogy legyen a kényszeren keresztüli tanulás és a kényszeren keresztüli önismeret. Persze indul ez a folyamat éppen egy teljesen ateista közösségből amelynek a tagjai testeknek tartják magukat és ahol a államvallás hivatalos megnevezése az ateizmus.
Egyébként ez a nyugati világra nem sokkal kevésbé érvényes. Plusz úgy tűnik, hogy a közösségi pontrendszer gondolata elég jól beilleszthető a nagy visszaállítás forgatókönyvébe és azt látjuk, hogy Kína masszívan ott is van a Világazdasági Fórum porondján.