A hidegháború kialakulása
A hidegháború egy nyílt de korlátozott rivalizálás volt a második világháború végétől az Egyesült Államok, a Szovjetunió és az ő szövetségeseik között. Ez a rivalizálás úgy politikai mint gazdasági és propaganda fronton is zajlott.
Németország világháborús vereségét követően, 1948-ra a Szovjetunió baloldali kormányokat állított fel a Vörös Hadsereg által felszabadított kelet-európai országokban.
Az amerikaiak és a britek féltek egy állandó kelet-európai szovjet uralomtól és attól is, hogy a szovjet befolyás alatt álló nyugateurópai kommunista pártok esetleg hatalomra juthatnak a nyugat-európai demokráciákban is.
A szovjetek viszont elhatározták, hogy fenntartják a kelet-európai uralmat, hogy megvédjék magukat ha Németország valamikor esetleges magához tér.
Persze a Szovjetúnió a kommunizmus világméretű terjesztésére törekedett és 1948-ra a hidegháború meg is szilárdult. Az Egyesült Államok segélyt nyújtott a nyugat-európai országoknak és befolyása alá is vonta őket, a Szovjetunió pedig a kommunista rendszereket fejlesztette Keleteurópában.
A szuperhatalmak harca
A hidegháború 1948–1953-között érte el csúcspontját. 1949-ben a szovjetek felrobbantották első atomrobbanófejüket, így megszűnt az amerikai atombomba- monopólium. Ugyanebben az évben Kínában hatalomra kerültek a kommunisták és 1950-ben pedig Észak-Korea, egy szintén szovjet támogatású kommunista ország, megtámadta az Egyesült Államok által támogatott Dél-Koreát.
1955-ben létrejött a Varsói Szerződés és a NATO pedig ugyanabban az évben felvette tagnak Nyugat-Németországot. A hidegháború másik intenzív szakasza 1958–1962 között volt. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió megkezdte az interkontinentális rakéták fejlesztését.
A kubai válság
1962-ben a szovjetek titokban elkezdtek rakétákat telepíteni Kubába, amelyek segítségével nukleáris támadásokat indíthattak volna az Egyesült Államok városai ellen. Ez kiváltotta a Kubai válság néven ismert konfrontációt, amely a két szuperhatalmat a háború szélére sodorta. Aztán természetesen megállapodás született a rakéták visszavonásáról.
A kubai rakétaválság megmutatta, hogy sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem volt kész nukleáris fegyverek bevetésére. Látjuk, hogy a hidegháború során az Egyesült Államok és a Szovjetunió minden áron elkerülte a közvetlen katonai konfrontációt.
Megszálló csapatok és versengés
A Szovjetunió megszálló katonai erőket küldött a kommunista országokba. 1953-ban Kelet-Németországba, 1956-ban Magyarországra, 1968-ban Csehszlovákiába és 1979-ben pedig Afganisztánba.
Az Egyesült Államok pedig 1954-ben segített megdönteni a Guatemalai kormányt, 1961-ben támogatta a kubai inváziót, 1965-ben megszállta a Dominikai Köztársaságot, 1983-ban Grenadát és egy 1964 től 1975-ig tartó háborúban meg akarta akadályozni, hogy a kommunista Észak-Vietnam uralma alá vonja Dél-Vietnamot. Ez volt a vietnami háború.
Az 1970-es évekre viszont bonyolultabbak lettek a nemzetközi kapcsolatok és ezek az évek a hidegháborús feszültség enyhülését mutatták. Aztán az 1980-as évek megint a hidegháborús feszültségek időszaka lett. A két szuperhatalom folytatta a fegyverkezését, és versengett egymással a harmadik világban való befolyásért.
Gorbacsov szerepe és a hidegháború vége
A hidegháborús korszak aztán a 1980-as évek végére Gorbacsov kormányzása idején kezdett megtörni. Gorbacsov elkezdte lebontani a totalitárius rendszert és demokratizálni kezdte a szovjet politikát.
1989–90-re a kommunista rezsimek a kelet-európai országokban összeomlottak és demokratikus kormányok kerültek hatalomra. Ezt relatív gyorsan követte Nyugat- és Kelet-Németország egyesítése.
1991 végén a Szovjetunió feloszlatta saját magát amiből 15 új nemzet született és a hidegháború véget ért.