AZ EMBER – 1.RÉSZ
A tudatlan ember
Nézzük meg az embert. A tudatlan embert, aki egyszer csak arra ébred, hogy itt van, aki egyszer csak arra ébred, hogy létezik. És akinek semmilyen kétsége sincs affelől, hogy ez a létezés teljesen természetes.
Sokkal többet nem is tud magáról.
Amit még teljesen biztosan tud, hogy valamikor majd meg fog halni. De erről nem gondolkodik túl sokat.
Csak néha amikor beüt a gondolat, amely olyankor eléggé nyomasztó tud lenni a számára. A gondolat amelyet ő hamar el is hesseget magától, mivel ez a gondolat abszolút irreális és az elméjével nem kezelhető.
Ez az ember. Akinek fogalma sincs arról, hogy hogyan került ide és akinek arról sincs semmiféle fogalma, hogy hol volt mindaddig amíg nem itt volt.
Ez az ember akinek ugyanúgy arról sincs semmiféle fogalma, hogy hol lesz ha már nem itt lesz.
Ez az ember aki nem tudja meghatározni saját magát.
És ez az ember aki hallja, hogy felteszik a kérdést, hogy vajon van-e élet a halál után. Erre a kérdésre nem ismeri a választ. De magában reméli, hogy van. Ezt a kérdést feltehetnék a fordítva is. Van-e élet a születés előtt? Ami ugyananaz lenne, csak ez egy túl alternatív megközelítés. A kérdést nem nagyon szokták feltenni ebben a formában.
Mindemellett semmiféle kapcsolat nem áll fenn semmiféle teremtővel, akivel egyszerű formában kommunikálni lehetne, akinek kérdéseket lehetne feltenni és akitől válaszokat is lehetne kapni a feltett kérdésekre.
Mindemellett az ember szintén nem kapott magához vagy magáról hivatalos helyről semmiféle használati utasítást vagy tutorialt amelyn segítene neki a megértésben.
A dolog úgy fest, hogy teljesen magunk vagyunk. Senki nem szól bele abba, hogy mit és hogyan csináljunk, senki nem szól bele abba, hogy hogyan alakítsuk az életünket.
És itt vagyunk most. Magunkban.
Ez egy bevezető volt. Folytatás következik,
Truly Yours.
> Kattints a képre és nézd meg a videót a YouTube csatornámon.
Sanghajtól Pekingig gyászolják azt a 10 embert, köztük három gyermeket, akik egy tűzvészben haltak meg Hszincsiang fővárosában, Urumcsiban. Sokan állítják, hogy a fennálló Covid-korlátozások erőszakos betartatása nagyban hozzájárultak a halálesetekhez. A hatóságok ezt persze cáfolják.
Kína, három évvel a járvány kitörése után, még mindig az általa „dinamikus nullának” nevezett COVID politikát alkalmazza amely rengeteg embert a teljes csőd szélére sodort. A mai napig élnek a Covid-tesztek, a bezárások, az elkülönítő központokban alkalmazott kényszerkaranténok, és egyre szigorúbb a cenzúra és a személyes szabadságjogokat folyamatosan és egyre szigorúbban korlátozzák. A COVID korlátozások az elmúlt hónapokban pedig még szigorúbbak lettek és magas volt az olyan halálesetek száma, amelyek az emberek szerint a túlbuzgó rendfenntartási ellenőrzésekre vezethetők vissza.
Amikor azt mondom, hogy lezárások, azt nem úgy értem, hogy egyszerűen lezárnak valamit. Emlékszünk, hogy a 25 milliós lakosú Shanghajt komplett lezárták. Ezek itt erőszakos dolgok. Itt lakóházakat zárnák be, hogy az emberek ne tudjanak elmenni, városrészeket barikádoznak el és ha gyanú merül fel azzal kapcsolatban, hogy valaki megszegi az intézkedéseket azt eltávolítják a családjától és elkülönítő központba zárják ami egy börtönhöz hasonló létesítmény. Bizonyos intézkedések alól még a kisgyermekek és csecsemők sem voltak kivételek.
A polgárok úgy tűnik, hogy mára belefáradtak abba, hogy feladják az életüket valamiért, ami úgy tűnik, hogy nem működik. Az emberek vissza akarják kapni az életüket. A tüntetők azt skandálják, hogy nem akarnak többé diktatúrát, nem akarnak lezárásokat, emberi jogokra és szabadságra vágynak, Hszi Csin-ping lépjen le, a Kommunista Párt lépjen le. Demokráciára és jogállamiságra van szükség, és úgy tűnik, a tiltakozások felgyorsulnak.
Hszi Csin-ping elnök esetleg csodálkozik, hogy a kínai a polgárok nyíltan szembeszállnak a központi kormámy uralmával.