A régi önmagunk
Hogyan vállal egy személy felelősséget a régi önmagaáért? És itt nem egy másik életbeli önmagáról beszélek hanem a jelen életbeli önmagáról. Nem másik életben elkövetett dolgokról amelyekre a személynek egyébként sincs semmiféle rálátása illetve csak minimális, legtöbbször meg sem fogalmazott benyomásai, hanem a jelen életben elkövetett dolgokról.
Főleg mivel a személy számára más életek nem is reálisak illetve nem is léteznek. Főleg mivel a személy egy szinte teljes körű amnéziában él, születésétől fogva, ez a felelősség teljes tagadását , a felelősség teljes távoltartását jelenti, ami más életeket, más identitások létét illet.
Itt jön képbe a karma. De még csak erre a gondolatra sincs szükség mivel az egészet egy másik oldalról szeretném megközelíteni.
Ki az aki felnőttként arra gondol, hogy felelősséget vállaljon a gyermekkori tetteiért? Vagy ki az aki felelősséget szeretne vállalni a teenager kori tetteiért?
Azért a fájdalomért amelyet 30 évvel ezelőtt okozott más önmagának vagy más identitásnak? Állatnak, csoportnak vagy egy dolognak, bárkinek és bárminek?
Ki az akit nem tart fogva a kényszer, hogy feltétlenül igaza legyen és ezt az igazát bármi áron érvényesítse a játékban? És azt mondja, jogos volt. Amit tettem jogos volt, különben is, sose bánj semmit. Ezt tanítja a posztmodern.
Bármilyen tudatosnak is tartja magát egy illető, megtörténhet vele, hogy elbukik azon, hogy görcsösen igaza kell, hogy legyen valakivel vagy valakikkel vagy az élettel szemben.
Pedig az élet úgyis megmutatja, hogy a személynek igaza van vagy volt-e vagy sem.
Az élet ezt minden esetben megmutatja. Rendkívül – idézőjelben tudatos – embereket látunk elbukni mert egy ponton mégsem bírnak az egójukkal amelyről azt állították, hogy már alig vagy nem is létezik. Csak mert keresztül kellett, hogy vigyék az akaratukat tűzzel vassal és nem láttak objektíy módon. De az élet megmutatja.
És amikor megkérdezi tőlem valaki, persze nem mindegy, hogy ki, hogy miért nem emlékszik az előző életére? És teszi ezt nem pontosan azért mert tudni vagy érteni akarja a dolog miértjét hanem mert mindegy milyen választ adok neki, mivel neki a válasz soha semmilyen körülmények között nem fog megfelelni, még ha úgy is tesz mint aki érdeklődő és nyitott az új dolgokra, mint aki befogadó, de mégis pontosan olyan mint egy újságíró aki már az interjú előtt tudja, hogy milyen tartalmat fog leadni a szerkesztőségben.
Ő nem emlékszik az előző életére. De nem emlékszik arra sem, hogy mit reggelizett két hete kedden. Vagy arra, hogy hány barátja vagy barátnője volt és azok közül hánnyal zárta le a kapcsolatát megfelelő, erkölcsös vagy etikus módon és hánynak hazudott el dolgokat amik már eszébe sem jutnak és ki mindenkinek tartozik dolgokkal amelyek már szintén a teljes feledésbe merültek. De ő nem emlékszik az előző életére. Én pedig nem tudom megmondani neki, hogy miért nem, ezért nincsenek előző életek mert ha valakinek akkor neki emlékeznie kellene rájuk. Ő elérte a pontot és ha nem kapja meg a kielégítő választ akkor minden csak egy humbug és őt átverték. Meg van az újabb bizonyíték arra, hogy mindenki egy csaló.
Mivel az előző életek sima identitások és az identitásokra való emlékezetnek pedig mindig a felelősséghez van köze… Úgy mint mindenféle emlékezetnek a felelősséghez van köze. Az előző életekre nehéz idézőjelben „emlékezni” amikor az ember még azért is nehezen vállal felelősséget ami tegnapelőtt történt vele.
Hogyan tudna az illető felelősséget vállalni elmúlt identitásokért amelyekre nem is emlékszik. És itt be is zárul a kör, a dolgok összeérnek, teljes a paradoxon. Hogyan vállalhatna felelősséget elmúlt identitások tetteiért, elmúlt identitások bűneiért amikor olyanok nem is léteznek.
Ez itt a teljes tagadás állapota. És mivel a teljes tagadás állapota áll fenn amelyből a teljes felejtés állapota következik, így a karma maga az amely szabályozza ezeket a dolgokat.
Ha az ember valamiért nem vállal felelősséget, az a karmával visszatér. És úgy tér vissza mint kényszer. Ha ez a kényszer a személyt tudatos állapotban találja akkor a személy meglátja a kényszerben benne a leckét és a tanulás lehetőségét. Ha ez a kényszer a személyt tudattalan állapotban találja akkor a személy nem látja meg a kényszerben és a szituációban a leckét.
Sok esetben nehéz meglátni a leckét amelyet a sors, a karma vagy a gondviselés tálcán tart az orrunk alá, hogy nézzünk rá. És nem megy.
Mindaz ami most történik velünk, következménye a saját tetteinknek. A felelősségvállalás által emelkedik a rezgésszint. A rezgésszint által emelkedik az érzékelés képessége. A tisztánlátás képessége. A rezgés szintet első körben úgy emeli az ember, hogy felelősséget vállal, hogy nem felelőtlen.
Sem a kommunikációval, kimondott dolgokkal, sem az érzésekkel kimondott érzelmekkel, sem a képességekkel. Ha az ember így tesz akkor emelkedni fog.