Fájhat-e a gépi test?
A modern kor ateistája még nem tudott volna kibernetikus organizmussá válni illetve egy cyborg lenni. Elképzelései ugyan voltak már arról, hogy milyen lenne egy gépi illetve egy robot testben élni de mindez még utópiának számított illetve csupán science fiction volt.
A posztmodern kor transzhumanistája viszont már konkrétan kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy jó lenne egy gépi testben élni illetve, hogy az ember első körben legyen egy cyborg. A test ebben az állapotban még részben élő szövetből áll de az élő szövet már összefonódik gépi illetve elektronikus alkatrészekkel, bionikus testrészekkel és mindenféle implantátumokkal. A végcél nyilván a teljes gépi test.
És ez gondolat mára már túlmutat egy egyszerű szándékon és elitér transzhumanista körökben nagy erőkkel dolgoznak is rajta.
A transzhumanista maga is szeretné megoldani az életét. Első sorban a saját életét. A transzhumanista aki hiába egy beismerő ateista vagy esetleg egy beismerő vagy nem beismerő materialista vagy egy technokrata vagy fogalma sincs róla, hogy micsoda és teljesen mindegy is, de saját tudta nélkül, ő is egy spirit és mint ilyen az ő lényén is átüt a spirit természete és ő is szeretné a maga módján megoldani az élete kérdéseit, szeretne megszabadulni a fájdalmaktól, és megpróbálja a maga módján, a maga eszközeivel elkerülni a fájdalmat, maga mögött hagyni a fájdalmat, sőt maga mögött hagyni a testet is, a testnek minden panaszával együtt.
Ez a test elhagyására való törekvésnek, egy alacsony rezgésű kivetülése.
Tehát ő is el akarja kerülni a fájdalmakat, nyilván mint mindenki más is. De ő azt mondja, hogy legyünk cyborgok illetve idővel legyen robot testünk. Első körben cseréljük le a végtagokat, távolítsunk el bizonyos szerveket ésatöbbi. Később legyen komplett gépi testünk, aztán majd nem lesznek testi fájdalmaink. A gépi test különben is sokkal jobb, nem megy tönkre és persze főleg, nem tud fájni. A transzhumanista ezt komolyan gondolja mivel nem ismeri a dolgok valódi hátterét.
Mindezek után pedig találkozunk vele amikor ő már nemcsak egy kibernetikus organizmus hanem gépi testben tartózkodik, meggyőződve arról, hogy ez a gépi test már nem fájhat. Probléma megoldva.
De a gépi test egyszer csak el fog kezdeni fájni. Ő pedig ezt nem fogja érteni és megzavarodik, nagyon rossz állapotba kerül. Esetleg már nem tud szembenézni a ténnyel, hogy alapvetően nem volt igaza és így nem fogja tudni már realizálni, hogy az ateista megközelítés nem volt jó ötlet és működött.
Az ateista, a dolgok hátteréről nem tud és nem is akar illetve talán nem is mer tudni. A posztmodern ateista, technokrata trend teljesen másfelé tart. De mivel nem igazán létezik teljesen ateista trend, amelyen, ahogy mondtam is, a spiritualitás ne ütne át, így az ateistának is meg van a törekvése a test elhagyására, akkor is ha ő ezt teljesen más oldalról, félelem alapúan közelíti meg.
A transzhumanizmus, alapjában véve egy olyan utópikus jövőt képzel el, amelyben a technológiai innováció által érjük el a boldogság és az egészség maximális szintjét. Ennek az állapotnak az egyik fontos része a testrészek lecserélése is, plusz az ember és a mesterséges intelligencia közötti teljes szimbiózis.
Ez egy velejéig ateista és félelem alapú nonkonfront jövőkép. Minden fájdalom alapja pedig a megélés illetve az érzetek és az érzések megtapasztalásától való menekülés és félelem.
A kérdés az marad, hogy megjöhet-e még a felismerés legkésőbb azon a paradox ponton amikor a gépi test egyszer csak el fog kezdeni fájni. A felismerés, hogy nem a test fáj hanem a személy maga az aki fáj.